A családi hátteremet ismeri aki ismeri, aki nem, az meg tud következtetni a Fekete bárány c. versemből. Íme:
Fekete bárány
Mára már tudom, milyen az árvának.
Tán egykor tudtam még, mit hívnak családnak.
Mostanra úgy érzem a régi emlékek
Csak részei voltak egy hazug mesének.
Ostoba mese, melyben se királyfi, se királylány;
Van helyettük viszont egy fekete bárány.
Buta kis bárány, kit félre lehet vezetni,
Egy ideig, aztán kezd felcseperedni.
A bárány, kibe sokszor belé- belérúgtak,
Nem feledi sosem a sérelmes múltat.
A sok szidást, az állandó gyűlölködést,
A gyengébb ellen irányuló működést.
Fekete bárány! Igen, az vagyok!
Más, de cseppet sem rosszabb nálatok!
Ti azt hiszitek, hogy most csak lázadok,
De marad még tátva a szájatok!
Hát igen, Andival történt szakításunk mély sebet hagyott dúrván nyolc évvel ezelőtt bennem és kilenc hónap kellett ahhoz, hogy újra úgy tudjak lányra nézni, hogy járnék-e vele vagy sem. Ez annak köszönhető, hogy tulajdonképpen ő volt a legelső igazán komoly kapcsolatom. Nagyon sok szépet köszönhetek neki, nagyon sokat tanultam tőle és mindig jó szívvel gondolok vissza rá! Kívánom, hogy nagyon boldog legyen!
Ezt a versemet 14-15 éves koromban írhattam. Akkoriban szörnyen gyötört a magány, és tudtam, hogy valahova tartozni akarok, de nem volt világos, hogy hova. A bizonytalanság és a remény kettőssége szinte felőrölt és ezt az életérzést örökítette meg akkor ez a vers.
Ezt a versemet tekintem tinédzser korom legérettebb versének. Ez magában foglalja azt, ahogy az életpályánk folyamatosan változik és egyben azt is, ahogy az emberek hangulata, érzelmei változnak. Mind a négy évszak másról szól, de mind része a képnek.
Az alábbi vers egy sikeroktatóm tanfolyama alatt fogalmazódott meg bennem. Ott azt tanultam, hogy bármit is szeretnék kapni az életben, először ugyanazt kell adnom. Az élet egy adás-vétel, ahogy az oktató mondta és fontosnak tartotta, hogy vegyük észre, hogy az adás áll az első helyen és csak azt követi a vétel. Mosolyogjunk rá arra, akitől mosolyt szeretnénk kapni! Bízzunk meg abban, akitől bizalmat várunk! Legyünk barátságosak ahhoz, akitől ugyanezt szeretnénk és még sorolhatnám. Olykor nem kapjuk vissza azt, amit adtunk, de ettől mi sosem leszünk kevesebbek. Legszebb dolog adni. Ne sajnáljuk senkitől! Sokan vannak úgy, hogy arra várnak, hogy mások legyenek a körülmények és majd aztán adnak. Nem veszik észre, hogy épp az adástól változnának meg a körülményeik, bármiről legyen is szó.
Ez a versem leginkább arról szól, hogy mindenkinek van lehetősége a jobb minőségű életre, ezért nem különösebben tudom sajnálni a koldusokat. Mindenkinek saját maga kell, hogy vállalja a felelősséget az életéért. Én azt látom, hogy akik kéregetnek, azok épp ezt felejtik el. Azért nem adok pénzt ezeknek az embereknek (ha van is épp pénzem), mert azzal csak azt támogatom, hogy holnap is és 10 év múlva is ugyanezt tegyék. Ha egyszerre megszűnne ez a fajta bevétei forrásuk, akkor más után néznének.