Álom és valóság
Az ágyamon elterül ólomsúlyú testem,
S a fáradt Napot elnyeli az este.
Ébren vagyok még, nem jő szememre álom,
Nehezen telik az idő, s a hajnalt várom.
Az óra lelassul, a mutató is rest,
Az idő egy percre megáll, s örökké tart az est.
Végtelennek tűnnek az órák így, nélküled.
Csak az álom, mi elhiteti, itt vagyok veled.
Veled, ki rám oly hatást gyakorolt,
Kinek lénye szívem mélyére hatolt.
A szívemből a fájdalmat, a rosszat már kiöltem,
Te vagy, ki a legjobbat hozod ki belőlem.
Nélküled elvesznék, megszűnnék a porban,
S az álmok omlanának le bennem, sorban.
S, hogy ebből mi volt igaz, mi volt való?
Álom, hogy itt vagy, de az érzés való.
