Egy régi-régi vers, amit kis híján kidobtam, mert mai fejjel már nem tetszik, de aztán végül megkegyelmeztem neki. Így vagyok nagyjából 5-6 versemmel. Ezek is én vagyok!!! A Nyílván más verseket írtam 13-14 éve, mint most, de legalább tudok mihez viszonyítani! Most sem sikerül minden versem jóra, de ez nem baj.
Érzékek
Semmi sem oly magányos,
Mint maga a Magányosság.
Ezért szívem teérted kiáltoz,
Marja, égeti hiányod!
Semmi sem oly tökéletes,
Mint maga a Tökély.
S lám, oly hibátlan lényed,
Mindenkor tündöklik a fényed.
Semmi sem oly állandó,
Mint maga az Állandóság.
Lélekben mindig ott vagy velem,
És szüntelenül kedves vagy nekem.
Semmi sem oly kedves,
Mint maga a Kedvesség.
Az, ahogyan bánatomat lesed,
Vagy épp örömömben fogom meg a kezed.
Semmi sem lángol úgy,
Mint maga a Tűz.
Az a tűz, mely bennünk ég,
Mely fellángol, ha magával ragad a hév.
Semmi sem oly érzéki,
Mint maga az Érzékenység.
Ahogy egybefonódik a testünk,
Egymás szívére boldogságot festünk.
