Életem egyik meghatározó korszaka volt, ahogy sokan másoknak is, a középiskolában eltöltött évek. Én akkoriban kollégista voltam 5 évig és számomra ez az 5 év sokféle tanulságot foglalt magába. Jót ér sosszat egyarát természetesen. Sok-sok értékes embert ismerhettem meg ott és többen közülük barátok lettek. Sajnos csak kevesükkel tartom már a kapcsolatot, de ettől függetlenül hiányoznak. Ez az egyetlen versem, amelyet nyílvánosság előtt (egész kolesz) olvastam fel.
Búcsú a szobatársaktól
Együtt töltött szép évek, Isten véletek!
De fájó lesz, ha rátok majd visszarévedek!
Visszanézve az üres szobára, szemembe könny szökik,
Szívembe sok apró emlékkép költözik.
Titeket –kik itt laktatok- most elképzeltelek,
Volt szobatársaim, emlékezzetek!
Diákévek bolondsága, komolysága,
Nagy szerelmek, nagy csalódások sokasága.
Rátok szívesen, de könnyes szemmel gondolok,
Hisz ti is érzitek, mit rejtenek e sorok.
Csak egy dolgot viszünk magunkkal: az emlékezetet,
Volt szobatársaim, emlékezzetek!
Hangom elhalkult, hozzátok remegő hangon szólok,
Ki szavak nélkül beszél, az az igazi szónok!
Számomra nem ér fel veletek ezer karát,
Én mondom, többet ér egy igaz barát!
Csak hasznos dolgok hassák át a képzetet,
Volt szobatársaim, emlékezzetek!
