Ezt a versemet tekintem tinédzser korom legérettebb versének. Ez magában foglalja azt, ahogy az életpályánk folyamatosan változik és egyben azt is, ahogy az emberek hangulata, érzelmei változnak. Mind a négy évszak másról szól, de mind része a képnek.
Az élet folyója
Mint az élet, a levél lepereg.
Nyár multával a szív is hidegebb.
Vidd folyó, vidd az ősz eljöttének hírét,
Vidd a föléd hajló fák hulló levelét!
Sárga és rőt millió kis hajó,
Színes ruhát ölt az öreg folyó.
Utoljára pompás színekbe öltözik,
De szívébe lassan már a tél költözik.
Míg a mélység hideg ellen harcol,
A fagy a felszínre redőt karcol.
Nem lesz mindig így, a tél hiába ravasz,
Egyszer úgyis eljő és megvált a tavasz!
Felolvasztja majd a rideg tél havát
És beborítja apró virággal a fát.
Fellelhetjük ismét, mit rejt a zöld mező,
S a folyó árja miként lehet ölelő.
Mit a tavasz elkezdett, befejezésre vár,
De a gyümölcs érik, s jelzi újra itt a nyár!
A nyár évszaka rejti a megismerést
És így lesz a részekből teljes, egész.
Négy évszak, négy érzelem, négy vándor,
Hol egyik, hol másik, mely mellénk pártol.
De a vándor meg nem állhat, az élet változó,
Az élet folyása pedig, maga a folyó.
