Szabadesés
Zuhanás a végtelenbe, a biztos halál felé;
Ezerrel az őrületbe hajt a céltalan lét.
A magasság már fojtogat, felél;
Lassan kirajzolódik, de nem tetszik a cél.
Sokszor zuhanok álmomban én is féktelen,
Reggelenként ilyenkor zihálva ébredem.
Nem tetszik az érkezés, de az út gyönyörű!
Így halok meg én is, ha az élet kikerül.
A száguldás végén porba érkezek,
Gerincem széttörik, többé nem ébredek.
Így halok meg én is, mint a többi gyáva,
Ki az életét elveti, hisz a léte hiába.
