Napfény
Két szemedben láttam meg a Holdnak sugarát,
Nem Hold, napfény volt az éjen át.
Csak némán térdepeltem a lábaid előtt,
S nem éreztem ilyet soha azelőtt.
Istennőként léptél be éltembe, s egyszer így is mész,
Nem mondod, hogy miért, csak továbblépsz.
De amíg velem vagy, itt a Földön, boldogan,
Nem számlálom édes, féltő csókodat.
Míg mellettem vagy, irigyek rám a csillagok,
S egy mosoly, nem kell több, mit tőled kaphatok.
Egy édes hang, egy szó, egy szófoszlány csupán,
Mit megőrzök, és ismét felidézek egy nyári éjszakán.
Ez lettél nekem, csupán csak ennyi:
Félteni egymást és örökké szeretni.
