Más bánat
Bár tudom, hogy nem lesz már soha az enyém,
Ezerszer suttogom naponta nevét!
Mindennap látom őt, s nem érinthetem!
Nem voltam elég jó, ezért nincs velem.
Nem tehettem mást, így tudomásul vettem.
Sok hosszú hónap volt, mi eljárt felettem.
S mégis, most újra előtör az ismert érzés;
Felteszek magamnak pár igen fájó kérdést.
Mikor meglát, mért néz rám oly tekintettel,
Mint régen tette azt, égő szenvedéllyel?
Mért ül kedves mosoly a tündér orcán,
Ha édes pillantása elszegődik hozzám?
Már nincs lesütött szem, ahogy régen tette.
Régi fájdalmamat lám a por belepte.
De nincs oly fájdalom, mi magától halna;
Mindig jön egy más bánat, s szívem akarja.
